Kérdésed van??? Emo, idézetek, versek, kapcsolatok...stb.

Ne sírj mert végelett... Mosolyogj mert megtörtént...:)

NEM ELCSÓRNIIII!!!!!!! HA MEGLÁTOM VALAHOL, BÁRKINÉL ŐKET AZ ESKŰ, HOGY TÖBBET, NEM LÁT EGY BETŰT SEM!!!

1.

Alkonyodik

Földi létem utolsó pár percét élem,
Emlékezve azokra, kiket szerettem.
Minden szép, vidám mosolyra emlékezve,
S ugyanúgy minden elhullajtott könnycseppre.

Egy egész tengert sírtam már ki a szememből,
És mégis csak álmodhattam a tengerről.
Csak álmodhattam arról a szabadságról,
Melyet ember kaphat az igaz párjától.

Ki-kitekingetek tiszta ablakomon,
De lelkemen ott egy nagy folt, érzem, tudom.
Nézek ki és mégsem láthatom a Napot,
Nem érdemlem meg, mert ez a Nap fenn ragyog.

Rettegve fekszek én halálos ágyamon,
Mert azt, hogy ő most hol van, nem tudhatom.
Félek, hiszen a Nap lenyugvóban van már,
Mert tisztában van vele, neki nincs határ.

Ahogy a nap kúszik lefelé az égen,
Úgy közelebb vagyok a halálhoz, érzem.
Az életem egén alkonyodni látszik.
Beletörődtem. Nem szabad hagyni fájni.

2.

Elvesztett remény

Szívem többször törték már ezer darabra,
De még sosem fájt úgy, mint ezen éjszaka.
Vér folyt belőlem, mely patakokba eredt.
"Meghalok." - Hírül vitte ezt mindenkinek.

Végső, megfáradt sóhajommal őt hívtam,
De Ő nem jött el és én nem csókolhattam.
Arcom olyan nedves volt a könnyeimtől,
hogy már két centire volt a víz a földtől.

Sírtam, mert fájt és hiszen mást nem tehettem,
Csak sírni voltam képes, ma már arra sem.
Kiszáradt a testem, s elszállt a lelkem.
Feltámadni csak veled tudok, mással nem.

Azt mondják: "A remény hal meg utoljára."
Én valahol elhagyhattam bizonyára.
Elvesztettem, már szemében sem lelem.
Mondd, hogy nincs igazam, és legyél mellettem.

3.

Kattog az óra, múlik az idő

Folyton figyelem az óra kattogását,
egyik pontról a másik pontra szökdel át.
Félelmetes, ahogy tekintetem vonzza,
magába szív, s elvisz egy másik világba.

Már nem tudom hol járok és mit kell néznem,
mára minden más lett, ahol eddig éltem.
Azt sem tudom, én ugyanaz vagyok e még,
elvesztettem azt, amely számomra a lét.

Fájó szívvel ülök csendben, dohányfüstben,
két három üveg előttem, s egy kezemben.
Arra vágynak mind, hogy a számhoz emeljem.
Csak rá várok még, és hogy ő megjelenjen.

Valami új kell, valami más, mely nem bánt.
Sosem volt még oly dolog velem, mi nem fájt.
Előbb-utóbb a szép dolog is kárhozat,
mely a pokolba száműz mindannyiunkat.

Igen, fáj, hogy te nem enyém, és én tiéd,
várok, csak nem tudom, meddig tehetem még.
Hiszen az óra kattog, múlik az idő.
Csak reménykedhetem, hogy szebb lesz a jövő.

4.

Lemondás

Nem látom át ködfátyolát,
Mit rám bocsát üres szobád.
Ne vess meg...

Hang bársonyát, test otthonát,
Szív tébolyát, éj asszonyát,
Kereslek...

Óh, te élet! Így érsz véget?
Minden széped elmeséled?
Többet adj!...

Örök fényed nem a részed,
Árva lényed elenyészhet.
Ne fáradj...

Nincs fohászom, nincs vallásom.
Ne szolgáljon méltóságom!
Vedd csak el...

Így a gyászom, elmúlásom
Nem sajátom. Megbocsátom,
Hogyha kell...

Tüzem vízben csendesítem,
Szikla szívem szelídítem,
Van kiért...

Minden rímem itt a szívben,
Most szelíden kézbesítem
Semmiért...

5.

Mindenhol Téged látlak

Vak vagyok, de nem a szemem rossz,
csupán az irántad érzett szerelem vakít.
Ha tudnám, eltörölném minden bánatod,
szebbé tenném jövőd, mi engem is hív.

Bármerre nézhetek, arcod látom,
ha akarnád, most is veled lennék.
Valóra váltanám minden álmod,
tudom, mi ketten boldogok lennénk.

Gyere értem, ne csak fiktív légy!
Gyere értem, mondd, hogy szeretsz.
Hidd el, életünkbe beragyog majd a fény.
Ha nem kellek? ... elmehetsz.

Én nem bántalak Téged,
de tudnod kell, mit érzek irántad,
Ha elmész, akkor én itt halok meg
és Te ott leszel magányos boldogtalan.

Talán vak reményeket kergetek,
melyek még nálam is kevésbé látnak.
De ha boldog csak így lehetek,
én itt maradok, s csak Téged várlak.

6.

Sírás

Sírsz, mikor igazságtalan az élet,
S mikor megtörik egy vidám lélek,
S néha sírsz vidáman, boldogan,
Mikor elrepül az idő oly gyorsan.

Sírsz, mikor nem hallgatnak meg,
S mikor rád ordibálnak: Ne tedd!
S sírsz, mikor igazán megdicsérnek.
Ezek a tények mind elkísérnek.

De néha egyszerre több az ok,
S akkor könny meglepően sok.
Mikor elveszítesz valakit örökre,
S nincs ki mondja: könnyedet töröld le!

De könnyed óceánnal vetekedik,
Mikor fájdalmadat leleplezik.
S csak ott állnak gúnyolva,
A halálod dalát dúdolva...

7.

Ő

Ő kit megismertem és soha nem csalódtam
Ő kivel igazán barátkoztam
Ő kiben igazi gyöngyszemet találtam
Ő kivel nem csak barátkozni akartam

Ő kivel nem lehet több mint barátság
Ő kivel kapcsolatunk nem lenne apróság
Ő kit meglátok a testem tűzben ég
Ő kivel kapcsolatunknak nem lenne vég

Ő kit soha meg nem bántanék
Ő kinek csak boldogságot adnék
Ő kiért bármit megtennék
Ő kire mindig figyelnék

Ő kinek nem kell a szívem
Ő ki soha nem olvassa művem
Ő kiben csak a reményem él
Ő ki soha nem lehet az enyém






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Tiszta Csapvíz Webáruház

► Vevőszolgálat: 0650 111 2333

tisztacsapviz.hupont.hu

2. Tekergő Bábszínház

► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.

tekergobabszinhaz.hupont.hu

3. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni

► nem lesz gondja az adózásra!

tax-pay.hupont.hu

4. TENERIFE - SPANYOLORSZÁG

► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!

tenerife-spain.hupont.hu

5. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft

► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest

teherautoberlesbudapest.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

4. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

7. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

8. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

9. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

10. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

11. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

12. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

13. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

14. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

15. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

16. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

17. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

18. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

19. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

20. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

21. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

22. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

23. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

24. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

25. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

26. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

27. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

28. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

29. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

30. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

31. Hungary Shih-tzu Breeder - Shih-tzu kennel Kennel name: BEST FIRST

► Nagyon szeretem a Shih tzu fajtát, úgy döntöttem,hogy életcélom ezeket a szép és szeretni tudó kedvenceket tenyészteni. Dósa Nikolett Tel.:+36 30 983 2578 Shih-tzu Kennel name: BEST FIRST

hungary-shihtzu-breeder.hupont.hu

32. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

33. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

34. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

35. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

36. twilight rajongók oldala

► Itt mindent megtaláltok, ami csak érdekel a twilight-ról. Képek, videók, hírek, zenék, szereplők, stb. Úgyhogy gyertek, nem fogjátok megbánni!

twilightrajongok.hupont.hu

37. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

38. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

39. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

40. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

41. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

42. Dani játékai

► Viccek a szünidőre, mert nevetni jó!

dani-jatekai.hupont.hu

43. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

44. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

45. Botsáskák lenyűgöző világa!

► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd

botsaskak.hupont.hu

46. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

47. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

48. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

49. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

50. Sziasztok ez a Miley És Hannah rajongó klubom nézétek remélem tetszeni fog

► még fejlesztés alatt van a honlapom mert most keztem el csinálni de azért nézzetek körül :)

hannahmiley-fan.hupont.hu

51. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

52. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

53. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

54. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

55. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

56. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

57. Flames Mánia - Calgary Flames magyar rajongói oldal

► Mess with the best - Burn like the rest...

flames-mania.hupont.hu

58. Aszklepiosz szentélye (gyógyulás alternativ módon)

► Hildegard von Bingen és más gyógyítok receptjei

aszklepiosz.hupont.hu

59. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

60. Animal vorld

► Szeretni az állatokat

galjudit.hupont.hu

61. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

62. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

63. Az extrém sportok megszállottainak!!!!

► Minden amit az extrém sportokról tudni kell, mert ezek színt visznek az életünkbe és jobbá teszik azt!!! :D

extremesports.hupont.hu

64. MINŐSÉGI ANGOL HASZNÁLT RUHA - BÁLÁS RUHA NAGYKERESKEDÉS

► MINŐSÉGI HASZNÁLTRUHA - ORIGINÁL BÁLÁS RUHA - ANGOL EXTRA RUHA - ANGOL BÁLÁSRUHA BESZERZÉS OLCSÓN

angolbala.hupont.hu

65. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

66. BÉNYEI FOGADÓ panzió és étterem

► A Bényei Fogadó Tokaj Hegyalján,Észak-magyarország egyik legrégebbi,kádármesterségéről és borairól híres településén Erdőbényén található. Tel:06-20-3608656 E-mail:benyeifogado1@gmail.com

benyeifogado.hupont.hu

67. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

68. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

69. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

70. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

71. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

72. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

turbocso-intercoolercso.hupont.hu

73. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

74. LA BIBBIA

► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN

labibbia.hupont.hu

75. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 6
Heti: 44
Havi: 200
Össz.: 147 129

Látogatottság növelés
Oldal: Saját verseim 1.
Kérdésed van??? Emo, idézetek, versek, kapcsolatok...stb. - © 2008 - 2025 - tinibajokxd.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »