Kérdésed van??? Emo, idézetek, versek, kapcsolatok...stb.

Ne sírj mert végelett... Mosolyogj mert megtörtént...:)

Ha ezt ellopód megöllek!!!!!!

Ezt nagyon nehéz volt megírnom....


Soha nem feledlek!

              

 

 Volt egy gyönyörű lány, ki hitt a mesékben,
Hitte, hogy lesz egy álom, miből fel nem ébred.
Örökké tart majd, s Ő csak várta...
Hitte, hogy többé nem marad már árva.

Szeretetre vágyott, megértésre, és két ölelő karra,
Arra, hogy viszont szeressék, semmire... csak arra...
Nem értette miért kér olyan nagyon sokat,
S miért nem talál valaki mellett végre oltalmat.

S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált,
Hisz találkozott azzal, kire már oly régóta várt.
A fiú büszke volt, hiú, s naív,
De a lány olyat érzett, mint még soha addig.

Rájött a fiú is, ez még több is lehet,
Lehet ez még igaz szerelem.
Bízott benne, hogy így elfelejti azt a lányt,
Ki nem hagyott maga után mást, csak örök talányt.

Szomorú volt, félt, szenvedett,
Hisz az dobta el, kit igazán szeretett.
De a gönyörű lány csak oltalomra várt,
Így Ő is feledni kezdte a mély gyászt.

Rájöttek, hogy Ők talán egymásnak lettek teremtve,
S a szerelem örök oltárára szentelve...
A lány megkapta az áhított oltalmat, s szerelmet,
A fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket.

Szerették egymást, együtt voltak, míg a nap ragyogott az égen,
Úgy hitték, nem éreztek ilyet már nagyon régen.
De minden álom elmúlik egyszer... miért is ne?!
S a gyönyörű tavasz helyére hideg tél köszönt be.

Mégis hitték, hogy egymással minden jó lehet,
S hogy együtt, ketten legyőzhetetlenek lesznek.
A szerelem csodákra képes, ezt el kell ismerni,
Olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni.

Mert ki egyszer már Tiéd lett,
S úgy érzed, örökre Őt szereted,
Nem hagyhatod, hogy elmenjen, Érte küzdeni kell,
Ha már egyszer megszerezted, nem engedheted el.

A szerelem erős lánc,
Örökké tartó, szédítő tánc.
Úgy fűz magához, hogy észre sem veszed,
S úgy táncol, hogy elveszted az eszed.

Örökké remél, örökké bízik,
S megtanít Téged örökké hinni.
Hinni a másikban... s ezt el is éri,
Hisz elhiszed, hogy örökre mellette fogsz élni.

Így hittek Ők is egymásban,
S vakon bíztak a szeretett társban.
Hisz az igaz szerelem elvakít,
S hiszed, hogy szép, amíg a másik el nem taszít.

S akkor jön a fájó ébredés,
A mindenkori tiszta reszketés.
Hisz egyedül félsz, együtt bármi könnyebb,
De Ő akkor már nincs melletted... helyette más van... a fájó könnyek!

Ez történt a gyönyörű lánnyal,
S a hiú, naív sráccal.
A fiú nem bízott az érzéseiben, mindent tagadott,
S a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom.

Az oltalom, mit annyira áhított, mire annyira vágyott,
S közben nem tett mást, csak kergetett egy álmot...
Szép volt a fiúval, de nem tehetett mást,
Érezte, vissza már nem jön, elengedte hát!

A fiú rájött, még mindig a másikat szereti,
Akárhogy is bánt Vele, soha nem felejti.
A gyönyörű lány hívta, kérlelte, maradjon Vele...
Hisz Ő nem tenne mást, csak igazán szeretne.

De a fiú hajthatatlan volt, vissza se fordult,
S a lány nem értette mit csinált ennyire rosszul.
A fiú csak rohant, szaladt messze már,
Úgy érezte, ha kell, a halálból is visszahozza a másik lányt.

Hisz szerette, csak Érte élt,
De nem tudta, hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél.
Eltelt egy hosszú év, s a fiú egyedül maradt,
Nem találta meg a lányt, kit annyira akart.

S a fiú újra csak szaladt, szaladt vissza...
De a lány ekkor már búcsúlevelét írta.
Mire a fiú odaért, a lány már a földön hevert,
S véres, gyenge kezében szorított egy levelet.

A fiú szólította: "Szerelmem!",
De a lány akkor már semmit sem felelt...
S ekkor a fiú észrevette a papírt,
Alig tudta olvasni... csak sírt...

De erőt vett magán, s kezébe vette a levelet,
S közben végigsimította az erőtlen, puha kezet.
Ki egy éve még forrón ölelte, s szerelmesen,
Az nem lehet már Vele többé sohasem.

A borítékra csak ennyi volt írva:
"A kék szemű fiúnak, kit már nem feledek soha!"
Lassan, könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta...

"Drága Egyetlenem! Kedves édes Szerelmem!
Még mindig kimondhatatlanul szeretlek, pedig már egy év telt el a búcsúnk óta,
De még mindig előttem lebeg az utolsó óra.
Az utolsó, édes pillantás, mit rám vetettél,
Gyönyörű két szemed, mivel egyszer, utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek, és bárhol is járok,
Mindenhol egy emléket találok...
Azt hittem, az átsírt éjjeleknek vége,
S hogy szívem elfelejt Téged már végre.
De hallottam csengő hangod, láttalak, s életre kélt az édes múlt,
Hiába küzdöttem, egyedül kevés voltam ellene, így az emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.
Legszívesebben menekülnék előlük, és előled is, de nincs hely hova bújjak,
A régi, közös, szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már újak!
Hiszen Te jelentesz mindent nekem, s az életemet,
Mindenemet odaadnám azért, szívemet, lelkemet...
Hogy csak messziről is, de újra lássalak, s hogy érezzem illatod...
Hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.
Mondd! Miért nem értik meg, hogy Nélküled élni nem akarok?
Hisz, ha nem vagy velem, fáj a levegővétel, szinte belehalok.
Nem akarok már Nélküled élni, Nélküled nem is létezek,
Nem megy már semmi... minden fáj... Nélküled nem élhetek!
Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel, kísér a halál,
Hiszen két szemem szüntelen keres, de sehol nem talál...
Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,
S teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.
Nincs már szerelem, boldogság, s édes, tiszta gyermeki öröm,
Mindent, mit Veled éltem át, már örökké magamban őrzöm.
Nélküled szívem nem nyugszik, szüntelen csak az álmatlanság hál velem,
Félek, rettegek attól, hogy egy rossz emlékké kell lennem...
Gyilkolnak, szinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak,
Fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.
Bár elmondhatnám, hogy öl meg lassan ez az érzés,
De megfagynak a szavak, s kínná lesz a légzés.
Most félek! Félek, hiszen örökre elvesztettem tekinteted,
Nem sírok már... inkább elfojtom magamban minden emlékedet.
Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,
S önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.
Szánom magam, hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam,
Annak ellenére, hogy megbántott, mégsem tudtam feledni... nagyot hibáztam!
Óh, Istenem! Hányszor mondták, hogy felejtselek el Téged!
Hányszor mondták, értsem meg már végre: többé sohasem leszek Véled!
Istenem! Mikor kimondtad azt a szót, hogy VÉGE,
Mintha minden álmom, s vele az életem is véget érne.
S már a halállal sem küzdök,
Most már csak bátorságot gyüjtök...
Csak a halál csókját érezném már végre... ennyi csak, mit remélek...
Le akarok lépni az útról, mit már oly régóta járok,
Hisz többé már soha nem lesz velem, kit annyira várok.
El akarok végre menni, de nem tudlak búcsú nélkül itthagyni...
Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni!
Búcsúzok, talán így jobb, hisz nem gondoltam, hogy gyenge is tudok lenni,
Hogy Nélküled ugyanúgy már soha többé nem tudok nevetni!
Zárom soraim örökre... de még így is szeretlek mindig,
Csodás emléked magammal viszem egyenesen a sírig..."

Ekkor a srác lecsukta a levelet,
Melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett.
Képzeletben még újra látta szerelmét,
S mégegyszer, utoljára szélesre tárta két kezét.

Ölelni akarta a lányt, de már nem tudta,
Csak könnyei folytak tovább, újra meg újra...
Keserves könnypatak áztatta puha, gyermeki arcát,
Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.

Majd édes, lágy szellő támadt váratlanul,
Kérlelte a fiút fáradatlanul...
Leszállt az éj, s a fiú elhagyta otthonát,
Az édes szellő a temető felé vezette két lábát.

Két szemével sírva kutatta a sírt,
Vérző szívére már semmi nem nyújt írt.
Ekkor elsuhant a szellő, s csend borult a tájra,
A fiú keservesen zokogva borult a fejfára.

"Ne sírj, kérlek Drága, ne sírjál,
Már nem fáj, hogy akkor eldobtál.
Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam...
Szerettelek, imádtalak jobban minden másnál,
S Veled bátrabb voltam a halálnál...
Nem is Ő keresett engem, én kutattam utána,
S én leheltem csókot mérgező ajkára.
Tudd, hogy bennem élsz... most már örökre, s én is Veled maradok,
Védeni foglak mindörökké, én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon, hűen vigyázlak,
Hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."

A fiú csak fájdalmasan zokogott,
Tudta, hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
A szellő a sír felől egy halk, őszinte szót hozott: "Szeretlek!"
S a fiú csak ennyit súgott sírva: "S
oha nem feledlek!"

                  




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Tiszta Csapvíz Webáruház

► Vevőszolgálat: 0650 111 2333

tisztacsapviz.hupont.hu

2. Tekergő Bábszínház

► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.

tekergobabszinhaz.hupont.hu

3. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni

► nem lesz gondja az adózásra!

tax-pay.hupont.hu

4. TENERIFE - SPANYOLORSZÁG

► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!

tenerife-spain.hupont.hu

5. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft

► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest

teherautoberlesbudapest.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

4. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

7. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

8. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

9. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

10. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

11. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

12. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

13. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

14. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

15. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

16. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

17. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

18. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

19. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

20. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

21. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

22. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

23. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

24. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

25. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

26. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

27. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

28. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

29. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

30. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

31. Hungary Shih-tzu Breeder - Shih-tzu kennel Kennel name: BEST FIRST

► Nagyon szeretem a Shih tzu fajtát, úgy döntöttem,hogy életcélom ezeket a szép és szeretni tudó kedvenceket tenyészteni. Dósa Nikolett Tel.:+36 30 983 2578 Shih-tzu Kennel name: BEST FIRST

hungary-shihtzu-breeder.hupont.hu

32. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

33. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

34. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

35. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

36. twilight rajongók oldala

► Itt mindent megtaláltok, ami csak érdekel a twilight-ról. Képek, videók, hírek, zenék, szereplők, stb. Úgyhogy gyertek, nem fogjátok megbánni!

twilightrajongok.hupont.hu

37. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

38. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

39. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

40. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

41. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

42. Dani játékai

► Viccek a szünidőre, mert nevetni jó!

dani-jatekai.hupont.hu

43. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

44. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

45. Botsáskák lenyűgöző világa!

► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd

botsaskak.hupont.hu

46. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

47. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

48. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

49. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

50. Sziasztok ez a Miley És Hannah rajongó klubom nézétek remélem tetszeni fog

► még fejlesztés alatt van a honlapom mert most keztem el csinálni de azért nézzetek körül :)

hannahmiley-fan.hupont.hu

51. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

52. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

53. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

54. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

55. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

56. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

57. Flames Mánia - Calgary Flames magyar rajongói oldal

► Mess with the best - Burn like the rest...

flames-mania.hupont.hu

58. Aszklepiosz szentélye (gyógyulás alternativ módon)

► Hildegard von Bingen és más gyógyítok receptjei

aszklepiosz.hupont.hu

59. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

60. Animal vorld

► Szeretni az állatokat

galjudit.hupont.hu

61. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

62. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

63. Az extrém sportok megszállottainak!!!!

► Minden amit az extrém sportokról tudni kell, mert ezek színt visznek az életünkbe és jobbá teszik azt!!! :D

extremesports.hupont.hu

64. MINŐSÉGI ANGOL HASZNÁLT RUHA - BÁLÁS RUHA NAGYKERESKEDÉS

► MINŐSÉGI HASZNÁLTRUHA - ORIGINÁL BÁLÁS RUHA - ANGOL EXTRA RUHA - ANGOL BÁLÁSRUHA BESZERZÉS OLCSÓN

angolbala.hupont.hu

65. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

66. BÉNYEI FOGADÓ panzió és étterem

► A Bényei Fogadó Tokaj Hegyalján,Észak-magyarország egyik legrégebbi,kádármesterségéről és borairól híres településén Erdőbényén található. Tel:06-20-3608656 E-mail:benyeifogado1@gmail.com

benyeifogado.hupont.hu

67. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

68. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

69. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

70. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

71. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

72. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

turbocso-intercoolercso.hupont.hu

73. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

74. LA BIBBIA

► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN

labibbia.hupont.hu

75. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 6
Heti: 43
Havi: 199
Össz.: 147 128

Látogatottság növelés
Oldal: Verseim 3. Soha nem feledlek!!!
Kérdésed van??? Emo, idézetek, versek, kapcsolatok...stb. - © 2008 - 2025 - tinibajokxd.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »